A lóban erős csordaösztön él. Ennek köszönhetően csak más lovak társaságában érzi magát jól, és néha kifejezetten ellenszegül, ha elválasztják fajtársaitól. Ne akard mindenáron elnyomni a csordaösztönt lovadban, inkább próbáld meg a magad hasznára fordítani.

A háziállatoknál és a vadállatoknál egyaránt sok olyan magatartásforma létezik, amely magyarázatául a csordaösztön szolgálhat. A csapat fontos az állatok számára, biztosítja a faj fennmaradását, és kellő védelmet kínál az egyes állatoknak.

A legelőn együtt álló lovak soha nem távolodnak el túlságosan messzire egymástól. Egy ló a lovastúrán is csak akarata ellenére hagyja el a csapatot. A ló a feladat teljesítése után sietve tér vissza a társaihoz.

A csapatban élő állatok közössége jelenti a legmegbízhatóbb védelmet a támadásokal szemben. A lónak nincsenek karmai vagy szarvai, amelyekkel a ragadozókkal szemben védekezni tudna. Nincs más lehetősége, egyedül csak a menekülés. És minél előbb észreveszi az ellenséget, annál nagyobb az esélye arra, hogy el is tud menekülni. Több szem, fül és orr természetesen jóval hatékonyabb és megbízhatóbb, mint egyetlen ló érzékszervei. Mivel néhány ló a ménesből mindig szemmel tartja a környéket, a többiek nyugodtan ehetnek, aludhatnak, vagy pihenhetnek. Egy magányos ló ellenben soha nem lelne nyugalmat.

A vadlovak ménesében a vezérkanca felel a többiek biztonságáért. Ha arról van szó, hogy biztonságos helyet találjanak, vagy megválasszák a megfelelő pillanatot a továbbvonulásra, ivásra, legelésre vagy alvásra, a lovak teljesen ráhagyatkoznak. A szigorú rangsor minden egyes állat helyét meghatározza a csapatban. Ha egy ló eltávolodik a ménestől, elveszíti a közösség védelmét is, nehéz helyzeteken kell egyedül úrrá lennie.

A legtöbb ragadozó nem támad meg méneseket vagy állatcsoportokat, hanem kivárja, amíg egy óvatlan, gyenge vagy beteg állat lemarad a csapattól. Egy magányos ló pedig már könnyű préda a számára. Ezt a ló maga is tudja, és azonnal bizonytalanná válik, amint elválasztják a ménestől. Ez az oka annak, hogy a vezérkanca a túlságosan szemtelen fiatal lovakat könyörtelenül elkergeti a ménesből, ha szigorúan meg akarja őket leckéztetni. A kitaszított ló általában hamarosan belátja alárendelt szerepét, hogy aztán megint bevegyék a csapatba, amilyen gyorsan csak lehet.

Ha veszély fenyeget, a vadlovak zárt csoportba verődnek, és menekülésbe kezdenek. A vezérkanca vezeti őket.

A csordaösztön jelentőségét az amerikai és az ausztráliai sivatagokban még ma is élő vadlovak példáján mutathatjuk be a legjobban. A ménes 10-15 kancából, és azok csikóiból áll. A lovak mindig fajtársaik közelében tartózkodnak, közben figyelmesen ellenőrzésük alatt tartják a környezetüket. A mén azonnal észreveszi, ha az egyik állat nyugtalankodni kezd, mivel veszélyt szimatol. Ha veszélyben érzi magát, és a ménest, a mén figyelmeztetően és jól hallhatóan felhorkan. Erre a riasztó jelzésre minden állat felemeli a fejét, és ha a mén ismét hangosan horkant, menekülésbe kezd. A ménest mindannyiszor a vezérkanca vezeti, a csődör pedig hátvédként tereli maga előtt a lemaradozókat. Ebből látható, hogy a lovak kizárólag a csordaösztönüknek köszönhetik, ha ép bőrrel megmenekülnek. Az ellenséget ugyanis csak a sok éber szem és fül tudja kellő időben leleplezni. A vezérmén tekintélye nélkül a lovak vad összevisszaságban menekülnének, és nemegyszer csapdába esnének. A kanca tapasztalata nélkül pedig talán éppen olyan helyen tartózkodnának, ahonnan lehetetlen lenne gyorsan elmenekülni.

A csordaösztön befolyásolja a ló viselkedését, és biztosítja a számára a túlélést a vadonban. A háziállatként élő ló azonban ugyancsak nem veszítette el egészen a természetes ösztöneit. Ha az ember lovat akar nevelni, domináns partnerként kell fellépnie. Ha türelmesnek mutatkozik a lóval szemben, és biztonságérzetet nyújt neki, az állat vakon bízni fog benne, és el fogja ismerni a tekintélyét. A ló csak úgy tudja elnyomni a benne élő csordaösztönt, ha szoros kapcsolat fűzi a lovashoz, és csak így képes arra, hogy szükség esetén pánikba esés nélkül eltávolodjon a többi állattól.