A ló hátán nem mindig egyszerű megérezni, a lónak mikor melyik lába érinti a talajt-vágta közben a patadobbanások szinte egymást érik. A vágta háromütemű jármód, azaz cuklusonként három patadobbanás hallatszik. A ciklus három fázisból és egy lebegő szakszból áll, ez utóbbi közben a ló egyetlen lába sem érinti a talajt. Attól függően, hogy a ló a jobb vagy a bal elülső lábával ér-e földet a harmadik fázisban, megkülönböztetünk jobb és bal oldali vágtát.

1. Bal vágtában a ló először a jobb hátsó lábával ér talajt. Ezért beszélünk egylábas támaszról. A ló hátsó fele kissé lehajlik, a nyak pedig feligazodik. A far így kicsit alacsonyabban van, mint a mar. A ló a jobb elülső lábával ugyanakkor előreugrik.

Első szakasz: a jobb hátsó láb földet ér

(A képen a bal hátsó láb, a jobb lábra vágta miatt.)

2. A második szakaszban a jobb elülső és a bal hátsó láb ér talajt: ez az elülső felére helyezi át a súlyát; a mar és a far szinte ugyanabban a magasságban vannak. A ló kinyújtja a nyakát, és a bal elülső lábával messze előre ugrik.

Második szakasz: a ló a jobb elülső és a bal hátsó lábával egyszerre fog talajt

3. A harmadik szakaszban a ló csak a bal elülső lábával érinti a földet. Ilyenkor a teljes testsúlya jól érzékelhetően a vállaira nehezedik. A far természetszerűleg kissé magasabban van, mint a mar. A bal elülső lábával ugyanakkor lendületesen előre tolja magát.

Harmadik szakasz: a bal elülső láb fog talajt

(A képen a ló jobb lábra vágtázik.)

4. A lebegési szakaszban egyetlen pata sem éri a földet. A ló elülső fele láthatóan feligazodik, fara ezzel szemben lejjebb ereszkedik, hogy a hátsó lábaival megfelelően le tudjon majd lépni a követhező ciklusban.

Negyedik szakasz=lebegési szakasz: mind a négy pata a levegőben van

Jobb oldali vágtánál ugyanezek a szakaszok követik egymást, csak mindig az ellenkező oldali láb fog talajt, mint a bal oldali vágtánál.

Keresztvágta

A ló az elülső felével bal oldalra vágtat, a hátsó felével pedog jobb oldalra, vagy fordítja.

Négyütemű vágta

A második szakaszban az átlós helyzetű előrenyúló lábpár a test teljes megnyújtzása mellett nem pontosan egyszerre ér földet; először a hátsó láb fog talajt, az elülső láb csak rövid idővel ezután. ( A háromütemű vágta négyütemű lesz, ha a ló versenyvágtába kezd, azaz három patadobbanás helyett négyet hallunk.)

A vágta alapvetően a ló leggyorsabb jármódja. Vágtában a ló 30-40 km óránkénti átlagsebességet ér el; egy telivér pedig képes több mint 50 km óránkénti sebességre is.

A vágta lendületes, tetszetős jármód, attól függően, hogy a ló jobb vagy bal lábra vágtázik, különbözőképpen fog talajt. A vágta tulajdonképpen egymást követő ugrások sorozata. A lebegési fázisban egyetlen pata sem ér talajt.

Vágtában négy különböző tempót különböztetünk meg: az összeszedett vágtát, a munkavágtát, a rövid vágtát és a nyújtott vágtát.

-Összeszedett vágta: összeszedett vágtában a ló hátsó fele több súlyt vesz fel, és jól láthatóan ugrik a talajra; a nyak és az első rész feligazodott, a hátsó rész lefelé mutat. A vágtaugrás ezáltal domborúbb lesz. Összeszedett vágtában a vágtaugrások nem olyan magasak. Minél térölelőbbek az ugrások, a ló annál jobban kinyújtja a nyakát.

-Munkavágta

-Rövid vágta

-Nyújtott vágta: a támaszkodást még a nyújtott vágtában is biztosítani kell.

Nem minden ló vágtázik egyformán jól-a ló gyorsasága mindenekelőtt a testfelépítésétől függ a legnagyobb mértékben. A jó versenylovak jellemzője például a ferde és hosszú váll, a kiemelkedő mar, a hosszú és karcsú lábak, valamint természetesen a hosszú nyak-vagyis mindaz, ami egy könnyű típusú lóról elmondható. A versenylónak ezenkívül mélyen ülő mellkasa és nagy kapacitású tüdeje van. Az angol és az arab telivér a leggyorsabb versenylovak közé tartozik, de Európában vannak kevésbé ismert lófajták is-különösen a szláv lovak között-, amelyek ugyancsak rendkívül gyorsan.