A lovagok a 11. század végén útra keltek, hogy a Szentföldet visszahódítsák, iiletve megvédjék a muzulmánoktól. Nem tudták, mi vár ott rájuk. Megkezdődött a legedás keresztes hadjáratok kora.

A keresztes hadjáratok során keresztény és iszlám harcosok találkoztak, akiknek teljesen különböző elképzelésük volt a lovaglás és a harc művészetéről. Így hát a végén nem volt sem igazi győztes, sem igazi vesztes.

A kereszteslovagok két úton jutottak a Szentföldre. Egyesek a Duna folyását követték, majd átvágtak a mai Törökországon és Libanonon. Mások előnyben részesítették a tengeri utat: közéjük tartozott például Oroszlánszívű Richárd és IX. Lajos király. Az utazás módja nagyban befolyásolta a lovak jó közérzetét. A szárazföldi utat sok ló nem bírta, és teljesen kimerült, mások viszont az izmaikat edzették, és csúcsformában maradtak. A tengeren ezzel szemben az állatok naphosszat a hajók rakterében álldogáltak, és egyre gyengébbek, erőtlenebbek lettek. A lovagok ezért megérkezéskor nem számíthattak harcra kész lovakra.

A kereszteslovagoknak már az iszlám csapatok elleni első harcok során meg kellett állapítaniuk, hogy hagyományos harcmodoruk nehezen egyeztethető össze az ott uralkodó éghajlattal. A páncél, de még az egyszerű páncéling is csak akadályt, elviselhetetlen terhet jelentett a perzselő napon. A lovak rettenetesen izzadtak a páncélzatba bújt lovagok és nehéz fegyverzetük súlya alatt, és nem volt mód arra sem, hogy elegendő vizet kapjanak, és a szomjukat csillapíthassák. Ezenekívül a homokos, süppedékeny terepen rendkívül nehéz volt a mozgás is a számukra.

Az iszlám lovagok nem nehéz páncélt, hanem bő ruhákat viseltek, amelyek megvédték őket a forró napsugaraktól. Fegyverzetük mindössze egy görbe szablyára és egy bőrpajzsra szorítkozott. A legjobbak azonban a lovaik voltak: temperamentumos arab lovak. A könnyű fegyverzetnek és a gyors lovaknak köszönhetően a muzulmánoknak lehetőségük volt rá, hogy gyorsabban reagáljanak, és hosszú távolságokat tegyenek meg rekordidő alatt. A beduinok lábai ezenkívül nem voltak merev fémcsizmákba erőltetve, mint a lovagokéi. Könnyű bőrcipőt viseltek, amelynek segítségével harc közben még inkább meg tudtak kapaszkodni a rövidre csatolt kengyelben. A mozgékonyság nagy előnyt jelentett a csatákban.

A kereszteslovagok útjaik során a Szentföldön számukra ismeretlen lovashagyománnyal kerültek szembe. De vajon tanultak is belőle valamit?

A kereszteslovagoknak szokatlanul gyors ellenfelekkel volt dolguk hadjárataik során. A keresztesek teljes lendülettel rohantak rá az ellenségre, hogy elsodorják, földre teperjék őket, míg azok könnyű lovaikon ügyesen körbetáncolták a nehézkes páncélosokat, és igyekeztek levágni őket a szablyáikkal. A finom pengék azonban eltörtek a lovagok páncélján. A keresztényeknek ugyan sikerült meghódítaniuk Jeruzsálemet, és saját birodalmat alapítaniuk, a muzulmánok azonban ismét elűzték őket.

A keresztesek bizonyára irigyelték ellenségeiket szokatlanul gyors, fordulékony lovaikért és az állatok kitartásáért. A mozgékony kis arab lovak azonban nem sokáig cipelték volna a nehéz páncélzatot viselő kereszteslovagokat a hátukon. A keleti lovasok edzettsége, mozgáskészsége is bámulatraméltó volt. Ügyesebbek voltak a kereszteseknél, ráadásul ellenfeleiknél kényelmesebben is ültek a nyeregben, mivel a térdeik be voltak hajlítva. A kereszteslovagok mindig egyenesen kinyújtva tartották a lábaikat, mivel így jobban meg tudtak támaszkodni a kengyelben, miközben hosszú lándzsáikkal harcoltak. A keleti ellenfelek előnyei ellenére a lovagok megtartották saját lovaglási és harci stílusukat. Keresztes hadjárataikról azonban mégis hoztak magukkal néhány arab lovat, amelyek aztán nagyban befolyásolták az európai fajtákat.