Amerika felfedezése után a spanyol hódítók abban a reményben igázták le az új tartományt, hogy arannyal dúsan megrakodva térnek majd haza. Hódításaik során nagy szerepet játszottak a lovaik, mivel Amerika őslakosai féltek ezektől a számukra még ismeretlen állatoktól

A lovak a jégkorszak idején bizonyíthatóan elterjedtek az egész világon. Ezután azonban ismét eltűntek az amerikai kontinensről. Az amerikai partokon földet érő első európaiak nem találtak ott lovakat.

Kolumbusz 1492-ben nem Amerikát fedezte fel, hanem San Salvador, Kuba és Haiti szigeteit. Egy évvel kédőbb nekivágott a következő tengeri útnak, amelyre már magával vitt körülbelül 30 lovat is-ezekkel akart hozzáfogni a lótenyésztéshez az Újvilágban. Az ezt követő időben csupán néhány száz lovat szállítottak át a mai Antillákra, de a hosszú tengeri út olyan kimerítő volt, hogy csupán az állatok fele élte túl.

A spanyol Hernán Cortés 1519-ben szállt partra a mai Mexikóban. Vele együtt 508 katona, 109 tengerész és 16 ló érkezett az új földrészre. Eredetileg csak 15 lovat hajóztak be, de az egyik kanca útközben lecsikózott! Cortesnek és mintegy 600 emberének az volt a szándéka, hogy az akkor mintegy tizenegy milliós lakossággal rendelkező azték birodalom urai legyenek. Ez a tűzfegyverek és a lovak segítségével könnyűszerrel sikerült nekik, mivel az aztékok még sohasem láttak azelőtt ilyen állatokat. A lovak iszonyú félelemmel töltötték el az őslakosokat.

A már meghódított és betelepített Mexikóból a konkvisztádorok (így nevezik a spanyol hódítókat) egyre hosszabb és távolabbi felfedező utakra indultak. A leghíresebb vállalkozást a spanyol Vasquez de Coronado vezette. 1539-ben észak felé indult útnak, Cibola hét mondabeli városát keresve, amelyek az őslakosok (valószínűleg rosszul értelmezett) elbeszélései szerint mesés aranykincset rejtettek. Coronado csapata 300 férfiból, köztük 220 lovasból állt. 554 lovat vitt magával. A sereg átszelte Sonora és Arizona sivatagi övezeteit, hogy aztán bámulattal eltelve felfedezzék a csodálatos Colorado-beli Grand Canyont. A mondák övezte városok helyett azonban Coronado és emberei a három évig tartó, kimerítő utazás alatt csupán néhány zuni és pueblo indián falut találtak.

Ugyancsak 1539-ben ért partot De Soto 223 lovassal Florida partjain, a trópusi mocsárvidék közepén. A nehéz terep teljesen alkalmatlan volt rá, hogy lóval szeljék át, és az állatok alig találtak valami eleséget. Három kalandos év után, amelyet a seminola és creek indiánokkal szemben folytatott állandó véres harcok jellemeztek, a merész spanyolnak csak emberei egyharmada és körülbelül 50 lova maradt. Ő maga 1542-ben halt meg maláriában, teljesen kimerülten, valahol a Mississippi partján. Ennek az értelmetlen hadjáratnak a túlélői a tengeren át tértek vissza Mexikóba. Lovaik közül egy sem maradt meg. A csatározások sora folytatódott, és az indiánok is fokozatosan hozzászoktak a lovakhoz. A sztyeppéket pedig vad, musztángok csapatai népesítették be.

Az indiánok a hódítók bejövetele előtt nem ismerték a lovakat: eleinte féltek tőlük, később rettegésük mellé csodálat is társult.

Egy napon 40 azték főnök látogatta meg Cortés táborát, hogy tárgyaljanak a spanyolokkal. Ezek először egy lovasbemutatót tartottak nekik, amely óriási hatással volt az indiánokra. Amikor azonban egy vad tekintetű, tomboló mén rontott rájuk kitágult orrlyukakkal, elülső patáival hevesen a földön dobogva és toporzékolva, rettegés töltötte el őket. Az "isten" megmutatta haragját az indiánoknak! Természetesen még csak nem is sejthették, hogy a ravasz Cortés egy sárló kancát rejtett el mögöttük, és tudatosan ébresztette fel félelmüket a lovakkal szemben.

Cortés lova, El Morzillo egyszer megsérült a lábán a Hondurasba vezető úton, gazdája ezért kénytelen volt néhány indián gondjaira bízni. Megígérte, hogy később visszatér érte, és magával viszi, de nem így történt. Cortés megfeledkezett lováról, és az indiánok nem tudták, mihez kezdjenek az állattal. Babonás félelmükben egy templomban helyezték el, és áldozati adományként gyümölcsöt és tyúkokat hordtak neki. El Morzillo rövidesen elpusztult, az indiánok pedig emlékművet állítottak neki, hogy elfordítsák maguktól az istenek haragják.