Amikor a lovas a lovat a lábával irányítja, egyidejűleg a kezével is dolgoznia kell, hogy a ló a megfelelő irányba haladjon. Ha a ló nem azt teszi, amit a lovas akar, feltehetően helytelen utasítást adtunk neki.

Amikor a lovas a ló tudtára adja, hogy végre kell hajtania bizonyos feladatot, különleges nyelvet használ, a segítségnyújtás nyelvét. Mint mniden más nyelv kifejező eszközeinek, a segítségeknek is a lehető legérthetőbbeknek és legpontosabbaknak kell lenniük.

A lovaglás tanulása egy kicsit hasonlít a nyelvtanuláshoz. Kezdetben csak néhány egyszerű szót tanulunk meg. Ezután megtanulsz egyszerű, rövid mnodatokat alkotni. Végül, néhány hónap múlva, már egész elfogadhatóan és érthetően tudsz értekezni ezen az új nyelven. A kezdő lovas ugyanígy tanulja meg a kezek, a láb és a súly használatát. Először csak egyszerű utasításokat ad a lónak két vagy három többé-kevésbé jól alkalmazott segítség felhasználásával. Aztán fokozatosan megtanulja, hogyan alkalmazza a segítségeit pontosabban, hogyan finomíthatja, és hogyan hangolhatja őket össze, hogy a legérthetőbben legyenek.

Ismerünk szár-, láb- és súlysegítségeket. A lábsegítségek elsősorban ösztökélő segítségek, a szársegítségek éppen ellenkezőleg: visszatartó segítségek. A szár- és a combsegítséget egyaránt súlysegítséggel támasztjuk alá. Természetesen a segítségadás mnidhárom módját harmonikusan egymáshoz kell hangolni.

Hogy a ló haladjon, a lábakkal és az üleppel ösztökéljük előre. De hogy valóban előre tudjon haladni, a kezeken ugyanakkor engedni kell. Ugyanis ha a fogáson nem lazítunk, a ló nem tudja, hogy előre kell-e mennie, vagy esetleg meg kell állnia. Ha a ló a kívánt jármódban halad, a segítségek révén ugyanabban a tempóban lovagolhatunk tovább, vagy megnyújthatjuk a lépéseket, amennyiben az ülepet jobban a nyeregbe toljuk, és a kezet ellazítjuk. ha a ló lusta, és ezekre a segítségekre lassan vagy egyáltalán nem reagál, használnunk kell a pálcát.

Észrevétlen segítségnyújtás

A segítségek harmonikus összehangolásával nagyon pontosan irányíthatjuk a lovat. A segítségnyújtásnak olyan finomnak, észrevétlennek kell lennie, hogy a szemlélő ne imserje fel, mit csinál a lovas a lovon. Addig azonban elég hosszú utat kell megtenni. Egy első pillantásra könnyűnek látszó fordulatot sem mindig a legkönnyebb kilovagolni.

Hogy fordulatokat is ki tudjunk lovagolni, aktív és passzív szársegítségeket kell adnunk. A kívánt ederdményt azonban csak akkor érjük el, ha ezeket a segítségeket egyidejűleg a lábszárral és a súllyal és alátámasztjuk. A felvevő szársegítségénl a szárat kissé jobban fel kell venni, és a csuklót egy kicsit abba az irányba kell mozdítani, amerre lovagolni szeretnénk. A másik kézzel ugyanakkor engedni kell, hogy a ló kanyarodni tudjon. Tekintetünket abba az irányba irányítsuk, amerre lovagolni szeretnénk. Testsúlíunkat ugyanakkor az ülep belső felére helyezzük-a lovat ezáltal nemcsak a lábszárral, hanem az üleppel is ösztökéljük, hogy továbbra is lendületesen előre haladjon. Ha segítségeink és utasításaink finoman egymásra hangolódnak, a ló számára az üzenet világos: tudja, hogy merre kell mennie, és engedelmesen megteszi az általunk kívánt fordulatot. Lényeges azonban, hogy mindig helyes utasítást adjunk.

Minél előbbre halad egy ló kiképzése, annál jobban és gyorsabban megérti a rövid, pnotos segítségnyújtás révén közvetített, összetett üzeneteket. A kiképzés során a lovas is megtanulja, hogyan adja egyre tapintatosabban a segítségeket, és hogyan hangolja őket egyre jobban egymáshoz. A kifejezési lehetőségek szinte korlátlanok, és a segítségadást állandóan tovább lehet finomítani.