A cowboyokat a filmekben rettenthetetlen kalandorokként ábrázolják, a valóságban azonban szegény tehenészlegények voltak, akiknek keményen kellett folgozniuk, hogy egy pár csizmát vehessenek maguknak, és az éves rodeón beszerezhessenek egy cobboykalapot.

A lovak a spanyol hódítókkal jöttek Amerikába. Az indiánok először rettegéssel és bizalmatlansággal tekintettek az ismeretlen állatokra, hamarosan azonban - mint az Újvilág többi lakója - saját céljaikra használták fel őket.

A lovas marhapásztorok eredetileg Spanyolországból származnak. A "vaqueros"-ok először Argentínában és Mexikóban vetették meg a lábukat, ahol főleg a bőrük miatt tenyésztették a marhákat. A 19. században, amikor az európai pionírok tömegesen özönlöttek a korlátlan lehetőségek hazájába, és egyre nyugatabbra telepedtek le, Amerika lakosainak száma gyorsan növekedett. A marhákat hamarosan kizárólag csak a húsuk miatt tartották.

Az amerikai Nyugat kopár vidékein egy marhának 30-40 hektárnyi legelőre volt szüksége. A csordáknak tehát irdatlan távolságokat kellett megtenniük, hogy kellő mennyiségű füvet találjanak, és jóllakjanak. Hogy gond nélkül követni tudják őket, a marhapásztoroknak lóra kellett ülniük. A cowboyok a vaquerók tipikus ruházatát, felszerelését és munkamódszereit lassanként a saját különleges igényeik szerint módosították.

Az amerikai cowboyok élete a valóságban nem volt sem izgalmas, sem pedig kalandos. Az élet- és a munkafeltételek hihetetlenül kemények voltak. A monoton munka kizárólag a marhák körül forgott, amelyeket szünet nélkül felügyelni, védeni és terelni kellett. A cowboy sokszor hetekig egyedül volt, egy magányos földdarabon ütött tábort, vagy egy egyszerű, ideiglenes fakunyhóban töltötte az éjszakákat, amelyet legfeljebb csak férgekkel és patkányokkal osztott meg.

A cowboyok kezdetben kizárólag gyors és megbízható musztángokon lovagoltak. A kis, robusztus lovak befogása és betörése - meglehetősen durva és kemény módszerekkel - a bronc busterok feladata volt. Mivel a cowboyoknak robusztus állatokra volt szükségük a munkájukhoz, igyekeztek a kívánt tulajdonságokkal rendelkező lovakat tenyészteni: erős, jókötésű és kissé nagyobb termetű lovakat takarékos, kényelmes mozgással. Főleg intelligens, önállóan dolgozó lovakat kereszteztek egymással, amelyek minden helyzetben megőrizték nyugalmukat.

A magányos cowboy türelmetlenül várta a marhák évenként ismétlődő összeterelését és hajtását, hiszen ilyenkor más emberekkel találkozhatott, és alkalma nyílt egy kis szürakozásra is.

A tehenészlegények, azaz a cowboyok mindannyiszor részt vettek a marhák évenkénti összeterelésén, a round upon.  Néha összefogtak, és együtt fogták be sorjában a különböző tulajdonosok marháit. Megbízható lovaik hátán kora reggelenként felkutatták a völgyeket, a dombokat és a kanyonokat az elkóborolt marhák után, amelyeket aztán a gyülekezőhelyre hajtottak. Itt billogozták meg az abban az évben született borjakat. Azok a legügyesebb lovasok, akiknek a legjobb lovaik voltak, a cutting horse-zal kiszakították a fiatal állatokat a csordából, és a rope horse hátán lasszóval fogták be őket.

Long drive-nak nevezték a marhák nagy távolságokra való terelését. A hosszú útszakaszokon a különböző nagy farmokról ranchokról származó cowboyok általában közösen dolgoztak és még néhány segéderőt is összeszedtek erre a munkára. A long grive több napon, néha több héten át tartott, hiszen sok ezer marhát kellett elhajtani, összetartani, és elvinni a piacra vagy a teherszállító vonatokhoz.